Éves munkák- 7. nap

Elérkeztünk az utolsó két előadáshoz, melyekkel lezárultak az idei 12. osztályosok éves munkái!

Füredi Borókának a témaválasztása során kezébe került egy könyv az El Caminoról, és ahogy olvasgatta, kedve támadt lejárni azt a zarándokutat. Ha ideje nem is volt rá hogy az egész 650km-es úton végigmenjen, de kb. 150km-t megtett belőle. Idén januárban egyedül vágott neki ennek az útnak. Először a végéhez akart elmenni, Szent Jakab sírjához Santiago de Compostelaba, de mikor jobban átgondolta, érezte hogy ez így nem fair. Így hát az elejéről, Franciaorszából indult. Napi távjait, szállásait előre megtervezte. Bár egyedül ment, de elmondása szerint sohasem volt magányos, útján sok más nemzetiségű zarándokkal beszélgetett. Úgy érzi ez a kis idő alatt (10 nap) csak belekezdett a zarándoklatba, úgy igazán magába mélyedni nem tudott. De mindenképpen önállóbb lett, és megtanult túllépni önmagán. A jövőben tervezi a további szakaszokat is végigjárni.

Jany Boglárka is utazott, méghozzá Thaiföldre! De nem csak puszta szórakozásból, hanem a mert szeretett volna elmerülni a buddhizmus rejtelmeiben, megismert a vallás gyökereit. Élményeit, az ottani emberek életét egy rövid videóban mutatta be. Bogi nagyon szeretett volna másoknak segíteni, ezért először önállóan, majd később egy szervezetben kezdett el önkéntesen ételt osztani. Legnagyobb élménye az volt, mikor a saját maga által készített szendviccsel odament egy padon fekvő hajléktalanhoz. Mikor odaadta a szendvicset neki, a hajléktalan rámosolygott. Azt mondja, ez a mosoly megtanította őt szárnyak nélkül repülni. Szendvicsei mellé még kis bölcsességeket, saját mantrákat is adott. Végül ezekből annyit gyűjtött össze, hogy ez lett a művészi mukája is: 365 mantra egy kis füzetben. Biztos benne hogy hátralevő életében is sokat fog önkénteskedni, a segítség és a buddhizmus nagy szerepet fog játszani benne továbbra is.

 

Vajda Gergely

2018-03-27T19:10:05+00:00 2018. március 27. kedd|Categories: Alaplap|