Kompozíciók

Patricia Hubell: Change
Small is but a shrunken tall,
Tall is but the stretch of small,
Tall or small or fat or thin,
Nothing is but what has been.
Nothing will but what will not,
Evening dances round the clock
Then becomes the night again;
Day is left with but a note
From the song in evening's throat.
Tall or small or fat or thin
Day and night are all akin;
Now contains the was of me,
Nothing is but what will be."

Horváth Máté fordítása:
A kicsi csak egy kisebb óriás
A magas csak egy nyújtott pólyás,
Magas, apró , kövér, csontos,
A látszat olykor nem is fontos.
Semmi sem az aminek látszik,
Az este az óra körött jatszik.
Majd újra éjszakába fordul;
Eltelt egy nap csak egy része maradt,
Melyet az éjjel hangja hallat
Magas ,apró ,kövér ,csontos,
Nappal, éjjel; egycsoportos
Benne van már a múltam, a részem,
Sosem fog látszani egészben.”

Tischler Fanni :
Csendben elvérzek
Kávé formájában öntöm bánatom
Újabb és már elég
De abbahagyni nem tudom
A sebek a lábamon
Az újabb nyugtatók
Mert én álmodni többé nem akarok
Csak átaludni a napjaim
Érzelmek nélküli kedv
Olyan jó nekem. 


Bognár Lulu : 30 első csók 
Az első. Túl tökéletes ahhoz, hogy valódi legyen. Nem is az.
A második. Nem tudom megkülönböztetni az elsőtől.
A harmadik. Már azt sem tudom melyik volt az első.
A negyedik. Túl gyorsnak tűnik.
Az ötödik. Miután vége, nevetnem kell.
A hatodik. Megint nevetek.
A hetedik. Olyan, mintha gyerek lennék.
A nyolcadik. Pedig nőnek kellene éreznem magamat.
Hízelgőnek kéne vennem a helyzetet.
A kilencedik. Elpirulok, belepirulok.
A tizedik. Erre a csókra, már majdnem azt hittem, hogy nekem szól.
Tizenegy. Túl jól esik az érintése, pedig tudom, hogy hamis.
Tizenkettő. Megijedek.
Tizenhárom. Abba akarom hagyni.
Tizennégy. Nem bírok el több hazugságot és kényszert.
Tizenöt. Mondhatnék nemet.
Tizenhat. De nem mondok.
Tizenhét. Mások érzelmei fontosabbak nekem, mint a sajátjaim.
Tizennyolc. Miért nem vagyok elég fontos magamnak?
Miért nem tartom többre magamat ennél a csóknál?
Tizenkilenc. Jobbat érdemelnék. Többet.
Húsz. Mégsem teszek érte semmit. Csak hallgatok.
Huszonegy. Ettől én is hazug leszek?
Huszonkettő. Már nevetni sem tudok ezen.
Huszonhárom. Talán vak vagyok. Buta.
Huszonnégy. Ez most nem is rólam szól.
Huszonöt. De akkor miért hagyom, hogy megcsókoljon, ha fáj, ha nem akarom?
Huszonhat. Költői kérdés. Hiszen tudom rá a választ.
Huszonhét. Miért vagyok ilyen kis buta?
Huszonnyolc. Nem fogom tovább ezt csinálni.
Huszonkilenc. Nem akarok többé ilyen lenni.
Harminc. Ez volt az utolsó. A következő már nekem fog szólni.
Valaki olyantól, akit én akarok megcsókolni.

Verseghy Viki: Haza ballagó
Homályos könnyfolt ma az Éjszaka 
A sötétben senki nem vár haza 
Elmosódott fényfolt már csak a Hold 
Nem ott van a helye,mint akkor volt 
Égő cigaretta a reggeli Pirkadat 
Parázsként hull ránk a Hajnal 
Lapos napsütéssel,köddel jön a Reggel 
Vajon hány óra lesz mire végre felkelsz?

Horti Dorka :
szaladj körbe, mentsd az életed te esztelen ragadozó, ki elsőnek retteg húzd össze magad a sötéten csillogó lepel alatt kiáltsd az égbe: egyedül vagy 
önző, hatalmaskodó teremtmény ki elmerülve az önimádatban, gázol keresztül lelkeken bűntudatot nem érezve vet véget halandó életüknek zsinóron húzott mézesmadzag 
fényes a tükör, mi torz valódat mutatja romlott minden porcikád, eltakarja kényes szépség szépség mivel ölni lehet és te megteszed 
fulladj bele magányodba, kell neked ez a végtelenség? kell neked a szenvedés? mi tébolyra húzza fejedet mi elrejti valós énedet rohad mi benned keletkezett 
az értelem, már rég kiszökött aranyló fejedből állatias ösztön vezérli tetteidet, kárhozat gyilkos kezed csapásra emeled földre hullott mind mi fontos volt neked 
kegyetlenül tartod markodba életem telhetetlenül szorítod ki belőle lelkem utolsó morzsáit belekapsz húsomba, ujjaid vérembe mártod tessék te szörnyeteg elérted az álmod 
hiénák lesik minden mozdulatod csodálat övezi pusztításod az éjszaka dühösen örvénylik fejed felett kegyetlen szavaiddal reményem utolsó szálait elnyesed 
másnap nem talállak lehet megfojtottalak két puszta kezemmel? igazából egyre megy, a gyilkos nem latolgat, akárhogy történhetett, tehalott vagy 
meglátlak a sarokban összekuporodott szánalmas teremtmény ki véresen fekszik halálos ágyán, nyögve, szenvedve a saját magányodban fuldokolsz 
véreres szemed rám emeled némán kiáltasz: ments meg gyilkos karjaid kinyújtod az ég felé a téboly magával ragad 



2020-01-21T21:33:53+00:00 2020. január 21. kedd|Categories: Alaplap|